Útravaló a léleknek
Amikor a lélek leszületik a Földre, akkor útravalóval érkezik. A népmesékben a legény sem megy el az útra hamuba sült pogácsa nélkül. Ezt az útravalót valahogy így képzeljétek el.
Minden lélek előre
kiválasztja azt a dátumot, ami a születési dátuma lesz. Ez egy nagyon
meghatározó útravaló a léleknek. Az ember életküldetésében - a személyiségben
is - kulcsszerepe van, ennek az útravalónak. Meglátásaim és eddigi
tapasztalataim szerint, azt az elvet követve, hogy minden összefügg mindennel,
igyekeztem megtalálni az összefüggéseket ebben is. Szerintem a személyiség, és
amit gyerekkorunkban elszenvedtünk nagyon is szoros kapcsolatban van azzal,
hogy mi az, amire születtünk, vagyis, hogy mi a Földi létben a küldetésünk. Szóval
minden lélek egy útravalóval érkezik, a küldetésének útravalójával. Felfoghatjuk
ezt úgy is, mint, ahogy Dan Millman Erre születtél című könyvében leírta, hogy
a születési szám, mint "pályaválasztási tanácsadó", minket szolgálhat.
"A tehetség hétköznapi dolog; mindnyájan rendelkezünk vele. Ám ritka az az ember, aki elég bátor ahhoz, hogy kövesse a tehetsége által kijelölt utat."
(Dan Millman Erre születtél)
A születési szám megad egy számot, mely megmutatja az elsődleges életfeladatodat, vagyis, hogy mely hivatás az, amiben ki tudsz teljesedni, és amiben élheted azt, aki vagy. Ezt persze nem adják olyan könnyen. Ehhez, mint, ahogy a legénynek a népmesékben, neked is szükséges végig járni egy utat, mely tapasztalatokkal és próbatételekkel van tele. Ezeken a tapasztalatokon és próbatételeken túljutva, ott van a jutalom. Pont úgy, mint, a népmesékben a legénynek a királylány és vele a szerelem is.
A legény a népmesékben, bár csak hamuba sült pogácsával indul el, számos segítséget kap az útja során. Lehet, hogy egy-egy barát, egy-egy segítő, egy idegen vagy éppen egy útitárs segíti őt. Ezeken a segítségen túl, sokszor megtörténik az is, hogy ez a legény összetalálkozik egy bölcs asszonnyal, aki némi útmutatással szolgál a legény számára. S ez a legény, így könnyebben veszi majd az útjába kerülő akadályokat, és egyszerűbben oldja meg a próbatételeit. Ez az útravaló nem más, amit ez a bölcs asszony átad a népmesékben a legénynek, mint az életünk megváltoztatásának eszközei: a spirituális törvények. Az élet egyszerű törvényszerűségei.
Ezeket a törvényeket elsajátítva, és használva, az akadályokat átlépve, és a próbatételeket kiállva, a lélek útravalójával, már meg is van a jutalom. És hogy pontosan mi a jutalom? A történet végén kiderül.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Kép: Az égigérő fa meséje, Kustár Zsuzsa iparművész alkotása, mely a Csurgói Házasságkötő Teremben látható